Ugrás a tartalomhoz

Rónai Sándor (politikus, 1988)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Rónai Sándor
Született1988. november 22. (35 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásapolitikus
Tisztségeaz Európai Parlament képviselője (2019. július 2. – 2024. július 15.)
IskoláiEötvös Loránd Tudományegyetem

SablonWikidataSegítség

Rónai Sándor (Budapest, 1988. november 22. –) magyar politikus, a Demokratikus Koalíció tagja, 2019-től az Európai Parlament képviselője, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége frakciójában foglal helyet.

Tanulmányai

[szerkesztés]

Az ELTE Társadalomtudományi Karán diplomázott, korábban gépipari-számítástechnikai technikus képesítést szerzett. Angol és német nyelven beszél.

Pályafutása

[szerkesztés]

A Demokratikus Koalíció alapító tagja és első választókerületi elnöke Dunakeszin. 2014 októberében Pest megye Önkormányzatának képviselőjévé választották. Később, 2018-ban a Demokratikus Koalíció szóvivője lett. A 2019-es európai parlamenti választáson a Demokratikus Koalíció 16,05%-ot ért el, ezzel 4 képviselőt küldhettek az Európai Parlamentbe, köztük Rónai Sándort is.[1] [2]

Tagja a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottságnak, a NATO Parlamenti Közgyűlésével fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttségnek, póttagja a Költségvetési Ellenőrző, a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottságnak, valamint az EU-Törökország parlamenti vegyes bizottságba delegált küldöttségnek.[3]

Fő parlamenti tevékenységek

[szerkesztés]

Több jelentés elkészítésében részt vett árnyékelőadóként. Többek között az EU szerepéről a világ erdőinek védelmében és helyreállításában, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ létrehozásáról szóló 851/2004/EK rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatában és az Európai Ügynökségek 2019-es pénzügyi évre vonatkozó mentesítési eljárásában.[4]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. A DK 2019-ben megválasztott EP-képviselői (valasztas.hu)
  2. Nemzeti Választási Iroda - EP választások 2019. (Hozzáférés: 2021. november 9.)
  3. Sándor Rónai - MEP. (Hozzáférés: 2021. november 9.)
  4. Jelentés(ek) – árnyékelőadóként beterjesztve. (Hozzáférés: 2021. november 9.)